Sziasztok! :) Kicsit késtem a résszel de mostanában sokat kellett tanulni. De mindegy most meghoztam és nem tudom, hogy gondoltátok e, hogy ez lesz. :D De mivel (remélem) már kíváncsiak vagytok, hogy mi történt. nem húzom az időt. 

Jó olvasást. :) ♥! 

16. fejezet - Accident.



Mikor a pálya szélén a könnyeimet letörölve vágtáztam végig a hosszú falon hirtelen a nevemet kiáltva valakik integettek nekem. - Anya és Apa, tehát eljöttek. - gondoltam
és örültem mikor megláttam őket. Mikor elfordítottam Twistert, hogy kivágtázunk a pályáról hirtelen csak egy nyomást éreztem a lábamon és a fejem. Majd sikítást hallottam.
Nem tudtam mit történt, nem tudtam hol vagyok, nem tudtam, hogy élek e még egyáltalán.


Mikor felébredtem egy ágyon voltam egy fehér szobában. Lassan feljebb emelkedtem és egy lányt láttam meg aki velem szembe feküdt egy ágyon, majd megszólított.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- ööö persze, de hol vagyok? - kérdeztem aggódva mikor lassan felültem az ágyon. Mire a velem szemben fekvő lány megszólalt volna más tette meg.
- A kórházban, ugyanis leesett a lóról kedvesem. - Szólított meg egy fehér köpenyes magas férfi.
- Jobban van már? - érdeklődött.
- Asszem...vagyis igen. - nyögtem ki majd elgondolkodtam a történteken. Igazából nem nagyon jutott eszembe semmi különös dolog amiről tudnom kellett volna.
- És mire emlékszik a balesetéből? - kérdezte, gondolom, hogy  felmérhesse milyen súlyos bajom van.
- Hát semmire nem emlékszem, csak arra hogy valaki sikított egy nagyot aztán ott megszűnt a világ. - válaszoltam értelmesen.
- Értem. - majd kiment és pár perc múlva aggódó szüleimet és Josht, Jason, Samat, Janet és Saraht
láttam bejönni az ajtón. Hirtelen mindenki nekem rohant. Majd egy halom kérdéssel bombáztak meg engem. - Hogy vagy?, Emlékszel rám?, és rám, tudod ki vagyok?, nem fáj semmid? .....stb.
- Álljatok már le! - kiáltottam fel, mert a fejemet egyenlőre szét hasította a fájdalom. - Először is én szeretném tudni, hogy mi történt és hogy nyugodtak legyetek, mindenkire
emlékszek. Csak éppen arra nem hogy mi történt. Szóval valaki elmesélné nekem? - már kiabáltam az idegességtől és a feszültségtől.
- Jó nyugodj meg, mindent elmondunk. - gugolt le mellém Jason és megfogta a kezemet. Kicsit nyugodtabb lettem a halk,selymes hangjától, és ahogyan beszélt velem, nem úgy mint a többiek...idegesen.
- Szóval. - kezdett bele Jason és örültem, hogy ő mondja el, nem más. - Mikor te éppen kiakartál vágtázni a pályáról Twister hirtelen, de annyira hirtelen, hogy még mi sem eszméltünk fel, hogy
mi történt ott. Tehát a lényeg az hogy olyan hirtelen megbotlott és elesett, hogy nem volt időd leugrani róla és felbuktatok, majd Twister rád esett, ő gyorsan felállt.
A te lábad pedig bele akadt a kengyelbe és egy darabig húzott magával de kicsúszott a lábad és így fogjuk rá hogy megmenekültél. - magyarázta el nekem a történteket.
Csodálkozva hallgattam végig az egészet.
- És Twister Jól van ugye? - kérdeztem aggódva. Csak abban reménykedtem, hogy neki semmi baja nem lett, ha bármi baja lett az soha, de soha nem bocsájtanám meg magamnak. Hiszen ő az életem. Neki köszönhetek mindent,
hogy most ott tartok ahol. Miatta nem lehettem volna tapasztalt lovas. Ő tanított meg arra, hogy bármi történjen soha nem adhatod fel. Küzdeni kell érte, a célodért amit kitűztél
magad elé. A legkedvesebb, és a legjobb tanítót ismertem meg ebbe a lóba. És leginkább a lgjobb barátomat.
- Nyugodj meg! Semmi baja nem lett. Az első lábaira kicsit sántít, de az orvos azt mondta, hogy pár napon belül megjavul. Nagyon nem rázhatta meg a dolog mert mikor bevittük a boxába, már vígan falatozott. - magyarázta Josh.
- Az én hibám nem szabadott volna felülnöm rá, és akkor ez mind nem történik meg, nem sántul le miattam, és nem okozok neki fájdalmakat - Majd arcomat a kezembe temetve a sírás öntött el.
- Oda kell mennem, bocsánatot kell kérnem tőle. - próbáltam fel állni, de ez nem sikerült a lábaim teljesen elgyengültek, használni sem tudtam őket, összeestem.
Jason gyorsan összekapart a földről. Majd ilyedten néztem rám.
- Mi van a lábaimmal? - féltem a gondolattól is, hogy lebénultak.
- Csak pillanatnyi, mivel Twister a lábadra zuhant. - mondta Sam. Közbe átgondoltam az egész napomat. Egész jól indult, sőt tökéletesen. Hogyan történhetett ilyen? Nem így terveztem.
De így sem vagyok mérges Twisterre, sőt hálás vagyok neki. Ezek után anyáék kicsit maradtak aztán elköszöntek tőlem és elmentek, megígérték, hogy holnap vissza jönnek és megint meglátogatnak.
Tehát lassan mindenki otthagyott igazából egy ablak volt az ágyam mellett és mivel mást úgy sem tudtam csinálni rákönyököltem és elbambultam közben elgondolkodtam ismét a dolgokon.
- Ha nem találok rá erre a táborra talán jobb lett volna, akkor nem találok rá Twisterre vagyis ennek örültem, hogy rá találtam, de miért engedtek fel rá, Miért lovagolhattam újra rajta?
Akkor most nem lennének fájdalmai. Igaz nem életveszélyes helyzetbe hoztam, de nem érdekel, bűntudatom van. Minden az én hibám. - miközben ezek jártak a fejemben egy könnycsepp
gurult végig az arcomon. Lassan oda nyúltam és letöröltem az. Majd próbáltam vissza tartani a könnyeimet.
- Amy! - fogta meg valaki a derekamat és hirtelen megfordultam. Olyan közel voltam hozzá hogy ajkaink szinte összeértek és lassan felnéztem és a nézésünk össze akadt.
- Csak azt akartam még, hogy holnap jövök, és ne sírj. - majd megfogta ajkaimat és megcsókolt ezek után kiviharzott a kórteremből és eltűnt a látószögemből.
- Aranyosak vagytok. - szólalt meg a velem szemben fekvő lány.
- Köszönjük szépen. - elmosolyodtam a dicséreten majd lefele szegeztem a teintetem. Ezek  után nagyon jóba lettünk. Az egész napot elbeszélgettük. Közbe bemutatkoztunk egymásnak.
Őt Rosali Reed-nek hívják és ő deszkás lány tehát miután elmondta ezt gondolkodnom sem kellett, hogy miért van itt. Neki a csuklója és a térde ment ki. Ő sajnos még egy darabig itt lesz.
Elbeszélgettük az egész napot mire észhez kaptunk az orvos jött be, hogy egy kicsit csendesebben és, hogy pihenjünk hiszen egyikőnknek sem ártott. Nagyon kedvesen szólt ránk.
De engedelmeskedtünk mert már tényleg késő volt. Fél kilenc körül járt az idő. Lassan betakaróztunk a fejünket lehajtottuk a párnára és aludni próbáltunk.
- Jó éjszakát Rose! -
- Neked is Amy! - szólt vissza kedvesen. Ezek után már majdnem aludtam mikor a telefonom kijelzőjének fénye vert fel. Igazából azt sem tudtam, hogy itt van, de úgy látszik anyáék erre is gondoltak.
Lassan oda nyúltam érte és felnyitottam.
Önnek 1 új üzenete érkezett:

- Nagyon megijedtem, gyógyulj meg hamar. Remélem már holnap újra látunk itt a lovardába. Hiányzik a mosolyod innen. Siess vissza! Szeretlek! : Jason. 

Ettől az üzenettől elmosolyodtam. Nagyon jól esett a mai nap után valami jót is hallani vagyis olvasni. Ez után még egyszer elolvastam majd leraktam a telefonomat és
nagy mosollyal aludtam el.

Az éjjel közepén felkeltem, ránéztem az órára, háromnegyed négy múlt 6 perccel. Próbáltam vissza aludni, de sajnos nem ment. Tehát úgy döntöttem sétálok egyet. Felültem, az ágyszélén lógattam a lábaimat. Féltem, hogy rátudok e állni,
féltem, hogy lebénult a lábam már féltem mindentől. De erőt vettem és nagy nehezen de leraktam a lábujjaimat a földre utána már az egész talpam a földön volt és ránehezedtem a súlyommal.
Sikerült rá állnom. Nagyon örültem. Igaz még nem volt a legjobb még néha összerogytak a térdeim, de sikerült az ajtóig eltudtam sétálni. Kitudtam menni a fürdőbe egy pohár vizet inni.
Büszke voltam magamra. Még lemostam az arcomat és még egy pár percig a fürdőben álltam. De vissza sétáltam mert a lábaim hamar elfáradtak. Vissza feküdtem az ágyba és újra
álomra hajtottam a fejemet.

*reggel*
- Jó reggelt Amy! - keltett fel anya és apa. - Gyere az orvos meg akar nézni, ha jól vagy haza jöhetsz.
- Haza? - kérdeztem értetlenül hiszen még volt 4 nap a táborból arról már nem fogok lemaradni.
- Igen haza, ilyen állapotban nem mehetsz vissza a lovak közé, és nem is nagyon örülnénk ha mostanában lovagolnál ezután az este után. Nagyon megijedtünk. - mondták el a mondandójukat amit csak tátott szájjal hallgattam végig.
- Nem anya! nem! én vissza fogok menni, ha tetszik ha nem. Én nem ijedtem meg, vissza merek ülni és ezt senki nem fogja megtiltani.

Ez az életem és nem fog ez a kis dolog elrettenteni tőle és senki ne féltsen engem!