2013. március 24., vasárnap


Sziasztok. :) bocsánat a rövid és unalmas részért. ezek után nem tudom, hogy hogyan lesz még, de megoldom. Fontolgattam, hogy itt vége lesz a blognak, de nem. Nem fejezem be! Van pár ötletem amiket majd felhasználok. ;) a következőkbe izgalmasabb részeket próbálok hozni, de ez most csak így jött ki. :S 
. Na nem is húzom az időt
Jó olvasást. ♥ :)


20. fejezet -


*Jason szemszöge*

Tény, hogy nagyon nagyon megbántott azzal, hogy kiabált velem, mikor én teljesen normális módon kérdeztem tőle. Egy ideig mérges voltam, de miközben haza fele sétáltunka többiekkel
elgondolkodtam a történteteken és rájöttem, hogy minden oka meg van arra, hogy ideges. Haza érve hozzá siettünk, nem nyitott ajtót. Én egyedül tíz perc után próbálkoztam, de semmi.
- Amy, nyisd már ki! nem vagyok mérges és remélem te sem! Szeretlek! - dörömböltem az ajtón és már a köynneim is kezdetk kibuggyanni a szememből. Már nem bírtam egyszerűen nem tudtam, hogy miért nem nyit ajtót.
Mivel nekem van egy kulcsom ami minden ajtót nyit ezért gyorsan előkaptam a kulcscsomómat. Az idegességtől remegett a kezem és egyre inkább pánikoltam. Egypárszor leejtettem a kulcsokat a sírástól sem láttam már, hogy melyik kulcs az, de nagy nehezen meglett.
Gyorsan belevágtam a zárba a kulcsot és hihetetlen gyorsasággal elfordítottam és benyitottam. Akkor abban a pillanatban azt sem tudtam mit csináljak azt reméltem, hogy ez csak rossz álom, egy nagyon rossz álom.
Szörnyen nézett ki csak feküdt a földön mozdulatlanul megdermedve vérrel körbevéve. Azt sem tudtam mit csináljak!
- Amy! Amy! itt vagyok hallasz? Jézusom! - kijött minden fájdalmam. Lélegezni lélegzett és úgy látszott, hogy a hangomra kicsit felébred!
- Jason te...te..te vagy? - dadogott majd rám mosolygott.
- Én! - egyszerűen válaszoltam majd felraktam a ágyra. Körbe futottam a házban és madzagot és törölközőt kerestem. Ezeket mind megtaláltam szaladtam vissza hozzá és elszorítottam a csuklóját, hogy a vérzés kicsit csillapodjon.
a törölközőt a ezére tekertem. Szerencsére nagyobb sérülése nincsen csak a tenyerét vágta meg.
- Minden rendben lesz! szeretlek. - suttogtam neki miközben Josnak telefonáltam. Egy perc alatt itt termett. Gyorsan a kocsiba huppantunk és már indultunk is a kórházba. A lányok kérdőn,ijedten néztek.
- Majd mindent elmesélek, most sietnünk kell! - hadartam el gyorsan majd a hátsó ülésre becsusszanva elindultunk.

*Amy szemszöge*

Mikor felébredtem egy kórházi ágyban találtam magamat.
- Felkelt! - kiáltotta valaki aki egyből fölém hajolt.  
- Amy hogy vagy? - kérdezte josh.
- én nagyon jól, de hol vagyunk? -
- a kórházban...mert megvágtad magad. - felelte Jason majd a kezeimre néztem amik bekötözve voltak előttem.
- Jézusom mit tettem! - kiáltottam fel, de eközben az orvos nyitott be.
- Jó napot! - köszönt aztán mi is. - Ahogy látom jobban vagy! még egy órát bent tartanánk aztán ha minden rendben akkor haza mehetsz. - jelentette ki.  - nagyon csúnyán elvágtad a kezedet, de viszonylag hamar meg fog gyógyulni. - nyugtatott meg az orvos majd kilépett a teremből.
- Hála az égnek! amy ilyet többet ne csinálj! tudod, hogy mennyire megijesztettél minket? - magyarázta josh majd folytatta a beszédét. - most nekem vissza kell mennem a lovardába hiszen valakinek azzal is kell foglalkoznia. Szóljatok, ha van valami Jason te itt maradsz! - parancsolt rá Josh majd elviharzott.
És a teremben bekövetkezett a hosszú, kínos csend. Amit végül én törtem meg.
- Sajnálom. - nyögtem ki a szócskát, ezek után nem mertem felnézi és a kezeimet kémleltem.
- Én sajnálom! teljesen megérthettelek volna, hogy miért kiabálsz. - magyarázta Jason lassan fel pillantottam majd a tekintetünk összeakadt. felállt a székről közelebb lépett
és fölém hajolt majd gyengéden megcsókolt. Ezután hosszas beszélgetésbe kezdtünk és az egy óra nagyon hamar eltelt. A nagy nevetgélés közben az orvos lépett be egy papírral a kezében.
- Nos Amy Raven! - szemeivel fürkészte a lapot. - Úgy néz ki, hogy jól vagy és haza mehetsz, de azért a kötést még egyszer átcserélnénk. Nyugodtan öltözz fel, a folyosón várlak titeket. - jelentette ki az orvos, nagyon kedves volt.
Én gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és máris kifele igyekeztem. Az orvos a kezével intett, hogy kövessük tehát gyors léptekkel az orvos után eredtünk.
Egy szobába érkeztünk ahol egy ágyra kellett felülnöm. A kezeimet kitartottam. Mikor levették róla a kötést láttam, hogy a tenyerem köze össze volt varrva.
Szégyltem magamat, hogy ilyet csináltam magammal.A könnyeimet nagy nehezen vissza tartottam. Tíz per alatt készen is voltunk mindennel. A kötözés után még kaptam egy papírt varratszedésre, ezek után már semmi keresni valónk nem volt ott. Elköszöntünk az orvostól és kifele indultunk.
 Telefonáltunk Josh-nak, hogy értünk jöhet aki pár perc alatt már itt is volt.
- Na mit mondtak? - érdeklődött Josh miközben beszálltunk a kocsiba.
- Vissza kell majd jönni varratszedésre, de egyébként azt mondták minden rendben és, hogy hamar fog gyógyulni. - magyaráztam miközben bekötöttem magamat.
- Na akkor rendben, de tudod, hogy.... - és kezdődött a szövegelés, hogy ilyet többet ne csináljak vigyázzak magamra és a stb. Szerencsére nagyon hamar haza értünk és ezt nem kellett sokáig hallgatni.
Miután kiszálltunk a kocsiból a lányok lerohamoztak a szokásos kérdéseikkel. Miután elmeséltem mindent ami körülbelül tíz percbe tartott utána elköszöntem mindenkitől és a lovak felé siettem.
A boxban nem találtam Kalifát tehát gondoltam, hogy a karámban lehet. Tehát oda igyekeztem. Egyből észre is vettem őt. Egy hatalmas karámban legelészett a fa alatt a gyönyörű naplementében.
Szőre csillogott, a sörénye és a farka mint a selyem. Most jövök csak rá igazán, hogy milyen csodálatos teremtmények vesznek körül. Lassan felé kezdtem lépegetni.
Lassan felszegte tekintetét és engem követett a szemével ám egy hirtelen mozdulattal megpördült és felém ügetett. Szinte táncolt, párszor felcsapta a fejét és a tiszta szép fehér sörénye meglebbent a levegőben.
Csodálatos volt. Még pár kört futkorászott a többi lóval aztán megállt és engem nézett feszülten. Közeledni kezdtem hozzá. Mire ő elfutott.
- Szóval fogócskázni akarsz? hát legyen! - majd futni kezdtem vele. Pár perc után kifáradtam a hosszú karámból ide oda rohangálni. Ezért leültem az almafa alá.
Letéptem egy-két darab almát és rágcsálni kezdtem. Hihetetlen..holnap indulok haza életem legszebb élményei itt voltak, megismertem Kalifát a lányokat, Jasont, Josht és a többieket.
Rátaláltam Twisterre. Csak álomnak tűnt, egészen idáig, de nem volt az, ez a valóság. Voltak nehéz és szörnyű pillanatok. De voltak jobbnál jobbak. A gondolat menetemet
Kalifa zavarta meg aki az orrával engem böködött. Elvonta a figyelmemet miközben az almát elcsente tőlem majd mint egy kiskutya, a szájában az almával elügetett tőlem.
Én csak nagyokat nevettem rajta, hogy hogyan lehet ilyen kis csibész. Felálltam és alacsony faágakat kerestem ahol elérem az almákat, hiszen most fára mászni nem tudok a kezem miatt.
Szedtem le még pár almát majd felé igyekeztem. Kíváncsian és kecsesen lépdelt felém. Oda adtam neki az almákat, ezek után vissza ültem a fa alá és el nézegettem a legelésző vágtázó lovakat.
Még én is letéptem magamnak egy almát közben Kalifa megint ott termett mellettem. Egyszer csak hirtelen elterült a földön a hűs fa alatt. Az alma is kiesett a számból.
Hirtelen oda ugrottam, féltem, hogy valami baja esett, de hála semmi, baja nem volt. Lassan rá helyezkedtem a hátára először nem csinált semmit, de egy kis idő után felpattant.
Átöleltem a nyakát nehogy lecsusszanjak. Mikor felállt hátra nézett mintha azt kérdezte volna, hogy "mehetünk?".
- Igen Kalifa mehetünk! - suttogtm neki miközben végig simítottam a kezemet a sörényén. Lassan megböktem kicsit a sarkammal amire ő vágtába ugrott. Körbe körbe vágtáztunk a karámba.
Elmondhatatlan érzés volt. De Lassan megállítottam valahogyan és lecsusszantam róla hiszen már félig sötét volt. Elköszöntem tőle és egy puszit nyomtam a puha orrára. És a szobám fele indultam.
Ahogyan közeledtem láttam, hogy valaki az ajtóban áll és kopogtat. Felismertem, Jason volt az. A háta mögé lopakodtam majd megöleltem, éreztem, hogy meglepte a dolog.
- Szia! téged kerestelek! - mondta mosolyogva.
- Na ne! gondoltam, hogy nem Josht keresed az én ajtóm előtt állva. - magyaráztam neki vigyorogva. Mire ő csak nevetett. Majd arrébb toltam és beengedtem magunkat a lakásba.
Még pár órát beszélgettünk az ágyon nevetve aztán Jason kijelentette, hogy ő elindul az ő házába, mert fáradt.
- Mennem kell! - jelentette ki, majd felhúzott az ágyról.
- Ne menj! maradj, aludj velem! - egy percet sem gondolkozva vissza feküdtünk az ágyba és pár perc után együtt aludtunk el, nem várva a holnapot.

1 megjegyzés: