Sziasztok. :) bocsánat a rövid és unalmas részért. ezek után nem tudom, hogy hogyan lesz még, de megoldom. Fontolgattam, hogy itt vége lesz a blognak, de nem. Nem fejezem be! Van pár ötletem amiket majd felhasználok. ;) a következőkbe izgalmasabb részeket próbálok hozni, de ez most csak így jött ki. :S 

. Na nem is húzom az időt

Jó olvasást. ♥ :)

20. fejezet -


*Jason szemszöge*

Tény, hogy nagyon nagyon megbántott azzal, hogy kiabált velem, mikor én teljesen normális módon kérdeztem tőle. Egy ideig mérges voltam, de miközben haza fele sétáltunka többiekkel
elgondolkodtam a történteteken és rájöttem, hogy minden oka meg van arra, hogy ideges. Haza érve hozzá siettünk, nem nyitott ajtót. Én egyedül tíz perc után próbálkoztam, de semmi.
- Amy, nyisd már ki! nem vagyok mérges és remélem te sem! Szeretlek! - dörömböltem az ajtón és már a köynneim is kezdetk kibuggyanni a szememből. Már nem bírtam egyszerűen nem tudtam, hogy miért nem nyit ajtót.
Mivel nekem van egy kulcsom ami minden ajtót nyit ezért gyorsan előkaptam a kulcscsomómat. Az idegességtől remegett a kezem és egyre inkább pánikoltam. Egypárszor leejtettem a kulcsokat a sírástól sem láttam már, hogy melyik kulcs az, de nagy nehezen meglett.
Gyorsan belevágtam a zárba a kulcsot és hihetetlen gyorsasággal elfordítottam és benyitottam. Akkor abban a pillanatban azt sem tudtam mit csináljak azt reméltem, hogy ez csak rossz álom, egy nagyon rossz álom.
Szörnyen nézett ki csak feküdt a földön mozdulatlanul megdermedve vérrel körbevéve. Azt sem tudtam mit csináljak!
- Amy! Amy! itt vagyok hallasz? Jézusom! - kijött minden fájdalmam. Lélegezni lélegzett és úgy látszott, hogy a hangomra kicsit felébred!
- Jason te...te..te vagy? - dadogott majd rám mosolygott.
- Én! - egyszerűen válaszoltam majd felraktam a ágyra. Körbe futottam a házban és madzagot és törölközőt kerestem. Ezeket mind megtaláltam szaladtam vissza hozzá és elszorítottam a csuklóját, hogy a vérzés kicsit csillapodjon.
a törölközőt a ezére tekertem. Szerencsére nagyobb sérülése nincsen csak a tenyerét vágta meg.
- Minden rendben lesz! szeretlek. - suttogtam neki miközben Josnak telefonáltam. Egy perc alatt itt termett. Gyorsan a kocsiba huppantunk és már indultunk is a kórházba. A lányok kérdőn,ijedten néztek.
- Majd mindent elmesélek, most sietnünk kell! - hadartam el gyorsan majd a hátsó ülésre becsusszanva elindultunk.

*Amy szemszöge*

Mikor felébredtem egy kórházi ágyban találtam magamat.
- Felkelt! - kiáltotta valaki aki egyből fölém hajolt.  
- Amy hogy vagy? - kérdezte josh.
- én nagyon jól, de hol vagyunk? -
- a kórházban...mert megvágtad magad. - felelte Jason majd a kezeimre néztem amik bekötözve voltak előttem.
- Jézusom mit tettem! - kiáltottam fel, de eközben az orvos nyitott be.
- Jó napot! - köszönt aztán mi is. - Ahogy látom jobban vagy! még egy órát bent tartanánk aztán ha minden rendben akkor haza mehetsz. - jelentette ki.  - nagyon csúnyán elvágtad a kezedet, de viszonylag hamar meg fog gyógyulni. - nyugtatott meg az orvos majd kilépett a teremből.
- Hála az égnek! amy ilyet többet ne csinálj! tudod, hogy mennyire megijesztettél minket? - magyarázta josh majd folytatta a beszédét. - most nekem vissza kell mennem a lovardába hiszen valakinek azzal is kell foglalkoznia. Szóljatok, ha van valami Jason te itt maradsz! - parancsolt rá Josh majd elviharzott.
És a teremben bekövetkezett a hosszú, kínos csend. Amit végül én törtem meg.
- Sajnálom. - nyögtem ki a szócskát, ezek után nem mertem felnézi és a kezeimet kémleltem.
- Én sajnálom! teljesen megérthettelek volna, hogy miért kiabálsz. - magyarázta Jason lassan fel pillantottam majd a tekintetünk összeakadt. felállt a székről közelebb lépett
és fölém hajolt majd gyengéden megcsókolt. Ezután hosszas beszélgetésbe kezdtünk és az egy óra nagyon hamar eltelt. A nagy nevetgélés közben az orvos lépett be egy papírral a kezében.
- Nos Amy Raven! - szemeivel fürkészte a lapot. - Úgy néz ki, hogy jól vagy és haza mehetsz, de azért a kötést még egyszer átcserélnénk. Nyugodtan öltözz fel, a folyosón várlak titeket. - jelentette ki az orvos, nagyon kedves volt.
Én gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és máris kifele igyekeztem. Az orvos a kezével intett, hogy kövessük tehát gyors léptekkel az orvos után eredtünk.
Egy szobába érkeztünk ahol egy ágyra kellett felülnöm. A kezeimet kitartottam. Mikor levették róla a kötést láttam, hogy a tenyerem köze össze volt varrva.
Szégyltem magamat, hogy ilyet csináltam magammal.A könnyeimet nagy nehezen vissza tartottam. Tíz per alatt készen is voltunk mindennel. A kötözés után még kaptam egy papírt varratszedésre, ezek után már semmi keresni valónk nem volt ott. Elköszöntünk az orvostól és kifele indultunk.
 Telefonáltunk Josh-nak, hogy értünk jöhet aki pár perc alatt már itt is volt.
- Na mit mondtak? - érdeklődött Josh miközben beszálltunk a kocsiba.
- Vissza kell majd jönni varratszedésre, de egyébként azt mondták minden rendben és, hogy hamar fog gyógyulni. - magyaráztam miközben bekötöttem magamat.
- Na akkor rendben, de tudod, hogy.... - és kezdődött a szövegelés, hogy ilyet többet ne csináljak vigyázzak magamra és a stb. Szerencsére nagyon hamar haza értünk és ezt nem kellett sokáig hallgatni.
Miután kiszálltunk a kocsiból a lányok lerohamoztak a szokásos kérdéseikkel. Miután elmeséltem mindent ami körülbelül tíz percbe tartott utána elköszöntem mindenkitől és a lovak felé siettem.
A boxban nem találtam Kalifát tehát gondoltam, hogy a karámban lehet. Tehát oda igyekeztem. Egyből észre is vettem őt. Egy hatalmas karámban legelészett a fa alatt a gyönyörű naplementében.
Szőre csillogott, a sörénye és a farka mint a selyem. Most jövök csak rá igazán, hogy milyen csodálatos teremtmények vesznek körül. Lassan felé kezdtem lépegetni.
Lassan felszegte tekintetét és engem követett a szemével ám egy hirtelen mozdulattal megpördült és felém ügetett. Szinte táncolt, párszor felcsapta a fejét és a tiszta szép fehér sörénye meglebbent a levegőben.
Csodálatos volt. Még pár kört futkorászott a többi lóval aztán megállt és engem nézett feszülten. Közeledni kezdtem hozzá. Mire ő elfutott.
- Szóval fogócskázni akarsz? hát legyen! - majd futni kezdtem vele. Pár perc után kifáradtam a hosszú karámból ide oda rohangálni. Ezért leültem az almafa alá.
Letéptem egy-két darab almát és rágcsálni kezdtem. Hihetetlen..holnap indulok haza életem legszebb élményei itt voltak, megismertem Kalifát a lányokat, Jasont, Josht és a többieket.
Rátaláltam Twisterre. Csak álomnak tűnt, egészen idáig, de nem volt az, ez a valóság. Voltak nehéz és szörnyű pillanatok. De voltak jobbnál jobbak. A gondolat menetemet
Kalifa zavarta meg aki az orrával engem böködött. Elvonta a figyelmemet miközben az almát elcsente tőlem majd mint egy kiskutya, a szájában az almával elügetett tőlem.
Én csak nagyokat nevettem rajta, hogy hogyan lehet ilyen kis csibész. Felálltam és alacsony faágakat kerestem ahol elérem az almákat, hiszen most fára mászni nem tudok a kezem miatt.
Szedtem le még pár almát majd felé igyekeztem. Kíváncsian és kecsesen lépdelt felém. Oda adtam neki az almákat, ezek után vissza ültem a fa alá és el nézegettem a legelésző vágtázó lovakat.
Még én is letéptem magamnak egy almát közben Kalifa megint ott termett mellettem. Egyszer csak hirtelen elterült a földön a hűs fa alatt. Az alma is kiesett a számból.
Hirtelen oda ugrottam, féltem, hogy valami baja esett, de hála semmi, baja nem volt. Lassan rá helyezkedtem a hátára először nem csinált semmit, de egy kis idő után felpattant.
Átöleltem a nyakát nehogy lecsusszanjak. Mikor felállt hátra nézett mintha azt kérdezte volna, hogy "mehetünk?".
- Igen Kalifa mehetünk! - suttogtm neki miközben végig simítottam a kezemet a sörényén. Lassan megböktem kicsit a sarkammal amire ő vágtába ugrott. Körbe körbe vágtáztunk a karámba.
Elmondhatatlan érzés volt. De Lassan megállítottam valahogyan és lecsusszantam róla hiszen már félig sötét volt. Elköszöntem tőle és egy puszit nyomtam a puha orrára. És a szobám fele indultam.
Ahogyan közeledtem láttam, hogy valaki az ajtóban áll és kopogtat. Felismertem, Jason volt az. A háta mögé lopakodtam majd megöleltem, éreztem, hogy meglepte a dolog.
- Szia! téged kerestelek! - mondta mosolyogva.
- Na ne! gondoltam, hogy nem Josht keresed az én ajtóm előtt állva. - magyaráztam neki vigyorogva. Mire ő csak nevetett. Majd arrébb toltam és beengedtem magunkat a lakásba.
Még pár órát beszélgettünk az ágyon nevetve aztán Jason kijelentette, hogy ő elindul az ő házába, mert fáradt.
- Mennem kell! - jelentette ki, majd felhúzott az ágyról.
- Ne menj! maradj, aludj velem! - egy percet sem gondolkozva vissza feküdtünk az ágyba és pár perc után együtt aludtunk el, nem várva a holnapot.

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de sajnos a láz és a betegség ágyba döntött. :S de már jól vagyok. De viszont asszem az ihletet elvette tőlem a torok fájás és a többi. Bocsánat az unalmas részért. A következőkben próbálok maximálisan teljesíteni. :) Viszont a befejezésért bocsánat. :D remélem tetszeni fog. 

Jó olvasást. :)♥

19.fejezet


Reggel már sokkal boldogabb voltam és szinte teljesen kiment a fejemből, hogy holnap után irány haza. És..ki tudja, lehet, hogy soha többé nem fogom látni ezt a helyet.
Soha többé nem látom Kalifát vagy Twister, de most ez nem lényeg, most ki kell haználni, hogy itt vagyok és még velük vagyok. Gyorsan előkaptam a szekrényből a lovaglógatyát,pólót, és egy zoknit.
Felkaptam magamra és igyekeztem a lovakhoz.
- Jó reggelt! - ölelt át mosolyogva Jason és a homlokomra nyomott egy puszit. Mindenki vigyorgott rám az istállóba. Nem értettem igazából semmit. Jason is tovább állt, majd vissza néztem rá.
- Most mi van? - kérdeztem már én is nevetve.
- Semmi! - szólalt meg Sam. - inkább hozd be Kalifát a karámból és nyergelj. - majd egy vezetőszárat nyomott a kezembe. - Hát jó! - kifelé vettem az irányt. Közben össze futottam a kicsikkel akik a pónikat vezették be
a karámból. - Mindenki nyergel? mi lesz itt? - gondolkodtam, közben megláttam Kalifát aki már nyerítve vágtázott elém.
- Hát szia Kis paci. - futottam már én is felé. - Gyere megyünk valahova, vagy edzésre vagy ne is tudom, de lovagolunk egyet. - mondtam neki majd megöleltem.
Szinte futva mentünk már befele, mert nagyon sokan már a kinti pályán léptették a lovukat. Teljesen össze voltam zavarva és nem tudtam, hogy mi ez a nagy készülődés.
Mikor betoppantunk az istálló nagy ajtaján Találkoztam Josh-al aki szintén már kifele indult a lovával.
- óó Jó reggelt! - köszöntem meglepődve, hiszen majdnem neki mentem, de szerencse még időbe észre vettem.
- Már akinek! - mondta nevetve. - egyébként neked is. - mondta viccesen és tovább állt.
- Josh hova megyünk? siessek? - kérdeztem hadarva.
- Meglepetés. Egyébként, csak nyugodtan, de azért kicsit siess. - mondta és gyorsan felpattant a lovára és már itt sem volt. Én is próbáltam sietni. Gyorsan elő szórtam a felszereléseket,
leápoltam Kalifát. A nyergelni és kantározni is extra gyorsasággal végeztem el. A kezembe fogtam Kalifa kantárszárát és a kobakomat. Még fel sem vettem de már a lovon ültem. A pálya fele menet már az is a fejemen volt.
Ahogy látta már mindenki készen volt, én voltam az utolsó aki kiért. Mikor felnéztem láttam, hogy a lányok engem tapsolnak, és rajtam nevetnek.
- Na végre, hogy elkészültél, holnap én magam foglak felkelteni. - mondta Jane nevetve, amin nekem is nevetnem kellett, Közben Josh kiabálta el magát.
- Na akkor mindenki készen van? - kérdezte. - Igen. - kiabált mindenki vissza, erre ő csak a kezével intett eggyet, ami azt jelentette, hogy menjünk utána, tehát követtük. Fél óra lépés és ügetés után egy rétre értünk.
Nagyon nagy volt, sok farönkkel. Mikor megláttuk őket Sam-el egyből egymásra mosolyogtunk, és egyből tudtuk miért hozott minket ide Josh.
- Na akkor ti - mutatott ránk. - militaryztok kicsit. És ha elnéztek jobbra akkor ott van egy másik rét ott a kicsiknek vannak bokrok és sokkal kissebb farönkök és velük megyek.
Ti már elég tapasztaltak vagytok ahhoz, hogy egyedül ugrassatok. Tehát vigyázzatok magatokra, ügyesen! fél órátok van rá. - magyarázta el, majd a kicsikkel és pónikkal tovább ment.
- Na hát akkor ki lesz az a nagyon bátor aki előszőr ugrik? - kérdezte jason.
- Most ezzel a "nagyon bátorral" magadra gondoltál? - kérdeztem nevetve tőle, majd vágtam egy olyan " te eszetlen" féle fejet.
- Igen képzeld. - oda jött mellém, át hajolt majd a számra egy puszit adott. Ezután vágtába ugratta Twistert és már az ugrásra lovagoltak. Úgy élvezte mint egy öt éves.
Mi a lányokkal nagyokat nevettünk rajta. Egyáltalán nem vette komolyan ezeket az ugrásokat és el hülyéskedte az egészet, néha olyan fejeket vágott felénk, hogy úgy éreztem lecsúszok a nyeregből a nevetéstől.
Mikor befejezte a bohóckodást megállt előttünk.
- Na ki a következő? - kérdezte most már egész komolyan. - Na senki? jó...akkor majd én választok. Amy! gyerünk! - parancsolt rám, majd az ugrás fele mutogatott.
- Mi vagyok én, hogy így rám parancsolsz mi? - nevettünk. - Amúgy meg igen is. - raktam a kezemet a kobakomhoz azt jelezve, hogy értettem a feladatom. Tehát vágtába
ugrattam Kalifát. Innentől már teljesen komoly voltam. Éreztem, hogy Kalifa kicsit fél ezektől az ugrásoktól, nem tetszettek neki. Az elsőt még csak-csak átugrotta
a második ugrásnál már rá kellett segíteni a harmadik meg maga volt a káosz. Nagyon nem akarta, tekeregve ment rá, azt hittem kifordulok a nyeregből ahogyan össze-vissza ment jobbra és balra.
Ennek meg is lett a következménye, pár másodperc után már csak arra lettem figyelmes, hogy a rönk előtt fekszek, mint eg szerencsétlen aki nem tud magával mit kezdeni.
- Amy jól vagy? - Amy figyelsz? itt vagy? nem ütötted meg magad? - ezekkel a kérdésekkel halmoztak el miközben az arcomat gyengéden ütögették, hogy magamhoz térjek.
- Jól vagyok nyugi,csak hagyjatok kicsit levegőhöz jutni. - felálltam, közben a gatyámat poroltam. - Hol van kalifa? - kérdeztem majd Sarah nyújtotta át a kantár szárat.
- Hát én tudtam, hogy ez lesz, ez a ló semmire nem jó, én a helyedben fel sem ültem volna rá. - mondta Sandy nagyképűen, majd elügetett.
- Ne is foglalkozz vele. - javasolták a többiek.
- Sosem érdekelt a véleménye, nem is fog. De azért kíváncsi lennék, hogy miét utál engem a kezdetektől. - magyaráztam közben elmerengtem a tájban.
- Amy! - legyezett Sam a kezével az arcom előtt.
- Ja, ja itt vagyok! - magyaráztam, majd bele helyeztem a lábamat a kengyelbe, fel küszködtem magamat a nyeregbe és irány az ugrás.
- Amy mit csinálsz? Nem szabad! - kiabáltak utánam a lányok, de nem érdekelt én csak mentem az ugrásnak, tudtam meg kell csinálnunk. Most már kicsit nyugodtabban ment az ugrásra.
Elbíztam magamat, hogy most átfogja ugrani, nem éreztem azt a feszültséget rajta, mint az előbb. Egy kis segítséggel, de sikerült. Ezek után kinéztem magamnak egy másik ugrást.
Az az ugrás faágakból volt összedobálva ami persze kicsit ijesztően nézett ki, de nem baj, mi megoldjuk. Nagyon meglepődtem Kalifán mert ettől egyáltalán nem félt.
Az előzőtől meg igen pedig csak egy sima kis rönk volt. Miután megugrottam még egy-két ugrást úgy gondoltam elég volt ahhoz, hogy ismerje ezeket, és hogy ilyen is van és nem kell tőle félni.
- Szóval mehet a következő. - lihegtem, hiszen fárasztó volt. Azért egész sokat kellett segíteni, de megérte.
- Te nem vagy normális! ezek után még rámertél menni? mostanában sokat esel drága! vigyáznod kéne magadra! - Sam az anyámra ütött most teljesen olyan volt, csak ő közben mosolygott. ÉS nem gondolta komolyan. ÉS ő nem hurcol haza egy esés után.
Mindegyik lány kipróbálta az, hogy hogyan megy nekik a military pihentünk picit és máris Joshék jelentek meg a réten.
- Ahogy látom mindenki épségben, ennek örülök. - ránk mosolygott és elindult. Majd mi is követtük őt.

Haza érve fáradtan vezettük be a lovakat a boxba. Elraktuk a nyergeket,kantárokat és mindenki a szobájába igyekezett. A hőség akkora volt, hogy sajnáltam azokat a lovakat akik kint álltak a forróságba.
Ahogyan az ágyamon ültem már rövid gatyában és egy toppan valaki megzavarta a gondolat menetemet ahogyan az ajtón kopogtatott. Lassan oda léptem és lenyomtam a kilincset és az ajtó nyílódott.
- Már vártam mikor jössz. - mondtam Jasonnek.
- Még jó. - majd megcsókolt. Pár perc múlva már az ágyamon pihentünk. A reggeli lovaglás fárasztó volt, az álmosság majdnem elnyomott, de nem sikerült neki ébren maradtam.
- Mit szólnál, ha megkeresnénk a többieket és megkérdeznénk, hogy nincs e kedvük kijönni úszni. - magyarázta.
- úszni? hova? - kérdezte, mert fogalmam sem volt, hogy hol lehet itt úszni.
- Az már lényegtelen, majd meglátod. - mosolygott, majd felkelt és engem is magával húzott. - na gyere! - meg fogta a kezemet és kifele indultunk. Felkaptam a szoba kulcsát, hogy betudjam zárni. Aztán már indultunk is a lányok keresésére.
Először Sam-et aztán Jane-t és végül Sarah-t kerestük meg. Mindenki beleegyezett. Ahogyan megbeszéltük negyed óra múlva az én házamnál, az úgy sem olyan feltűnő.
Lassan mindenki megérkezett. Kiosontunk az erdő fele.
- Most komolyan...ne már, hogy az erdőbe lehet úszni. - szólalt meg Jane.
- Pedig de! - jelentette ki Jason majd tovább sétáltunk. Negyed óra gyaloglás után egy tisztáshoz értünk egy nagy tó volt a közepén ami mellett egy nagy fa volt és fenyők vették körül az egész tisztást.
Néhány helyen a nap sugarai szűrődtek be a fák között. Leraktuk a cuccainkat a kis fa alá és már futottunk is a víz felé. Nagyon jól esett mindenkinek ez a hűsítő úszás. Mi Jasonnel pár perc után ki is jöttünk.
Kerestünk egy napos helyet leterítettünk egy plédet és elfeküdtünk rajta.
- Amy mi lesz velünk ha te haza mész? - kérdezte jason aggódva.
- ilyeneket ne kérdezz! azt sem tudom mi lesz holnap. Nem hogy akkor mikor haza megyek. - háborodtam fel teljesen igazságtalanul és csak a düh jött ki rajtam amit anyáék iránt éreztem akkor mikor haza akartak vinni.
És most megint az eszemben van az hogy holnap után haza megyek és megint elkövetem azt a hibát, hogy azon töltöm ki a mérgemet aki szeretek és akin egyáltalán nem kéne.
Úgy érzem, hogy ezzel mindent elrontottam. Jason felállt és itt hagyott. Befutott a többiekhez a vízbe. - Hát akkor itt sincsen rám szükség! - gondoltam majd gyorsan felkaptam a cuccaimat és haza rohantam észrevétlenül ami úgy látom sikerült.

Már otthon az ágyamon feküdve küszködtem a könnyeimmel. Hogy lehettem ilyen buta és meg gondolatlan. Miért azokon töltöm ki a mérgem akiket szeretek? nem értem magam egyszerűen nem.
Az ajtó zörgésére lettem figyelmes és pár ismerős beszűrődő hangra, Jason és a lányok voltak azok. Az ajtót nem nyitottam ki most kevésbé volt kedvem magyarázkodni, hogy miért jöttem el és hagytam őket ott szó nélkül.
Ám az ajtó kopogásának vége szakadt. Még pár szót hallottam ami ez volt : Gyertek lányok hagyjuk..menjünk.
Kicsit nyugtatóbb volt, hogy elmentek most semmi másra nem vágytam leginkább csak arra, hogy egyedül legyek. De az ajtón megint kopogtattak.
- Amy nyisd ki! - kiabálta Jaso, de mit sem törődve vele a sírás eluralkodott rajtam. Hiába tudtam, hogy Jason azért jött hogy kibéküljünk...nem érdekelt engem most csak az az egy dolog érdekelt, hogy megbántottam.
A konyhába sietve egy kést kaptam elő a fiókból majd egy cetlire a Szeretlek szót írtam fel majd az ágyra helyeztem. Éreztem, hogy megnyugszok és valami melegség tölt el. Már nem érdekelt semmi és senki nyugodtan rogytam a földre éreztem a kezemen végig folyó meleg folyadékot, és éreztem, hogy most jó!